A Lovagok azokat a Férfiakat hívják és várják, akik a valódi Belső Férfi Erőt szeretnék kimunkálni magukban, és azt továbbadni másoknak. Vállalva azokat az emberi értékeket, amelyeket valaha a Lovagok is képviseltek. Havonta egy este, ahol egy Nő ad teret a Férfiaknak.
A hatékonyság, mint fogalom ma már mindennapos a vezetők körében. Beszélünk róla, olyan gyakran használjuk szinte, mint az „és”-t vagy a „vagy”-ot. De tudjuk vajon, miről beszélünk?
Egy férfi kliensem megkérdezte egyszer, hogyan látom őt… Talán Te is magadra ismersz, és lesz benne olyan, amiből meríteni tudsz… Olvasd szeretettel.
Az ember legnagyobb igénye és szükséglete a biztonság. Születésünktől kezdve. Ez nem változik később sem, elkísér életünk utolsó percéig. Bárhová elmész azzal, aki mellett biztonságban érzed magad. De mi is a biztonság? S hogyan kapcsolódik ez a bizalomhoz?
Macsó férfiak ülnek gyakran a kanapémon. Mögöttük csinos lányok, kiüresedett kapcsolatok. De miért? Az írásomban az ezzel kapcsolatos gondolataimat osztom meg Veled.
Azt hallottam minap, hogy milyen puhány a mai férfi, mert elérzékenyül, könny gyűlik a szemében, nem bírja a fájdalmat. Bezzeg a középkor lovagjai mennyire jól tűrték a megpróbáltatásokat. Kemények voltak, kint aludtak a csillagos ég alatt, megvívták a harcukat a hideggel és az ellenséggel.
Amikor az intimitásról beszélgetek a férfiakkal, meglepve tapasztalom, hogy mennyire tabu téma ez köztük. Hiába gondolná az ember lánya, hogy a férfiak mennyit beszélnek róla, mennyire foglalkoztatja őket. Amikor beszélni kell róla, már nem olyan egyszerű a helyzet.
Mindenféle férfivel találkoztam már. Érzéketlen, mindent tűrő; lavírozó, dönteni nem merő; cuki, humor mögé rejtőző; sikeres, kapálni is Hugó Boss-ban járó; nagyzoló, hencegő; csendes, rettegő; bizalmatlan, állandóan visszakérdező; hangosan gesztikuláló, lenyomni akaró; félelemkeltő, bántalmazó; és azok, akiket én folyton síró férfiaknak hívok.
Egyszer valamikor kötelező olvasmány volt. Értettük, amennyire akkor érthettük. Azonban a mű mélyebb üzenetét talán a „negyven pluszosok” sokkal jobban értik. Vagy érzik?
Épp a kórházból jövök. 42 éves jó barátom fekszik bent. Teljes bizonytalanságban, hány nap még az annyi. Ahogy kilépek az ajtaján, sietősre veszem a lépteim. Fel sem nézek, le a lépcsőn, ki az ajtón, a parkolóban már szaladok. Alig várom, hogy a kocsiba érve utat engedjek a fájdalomnak.
