A nőknek gyakran magas elvárásai vannak a férfiakkal kapcsolatban. Legyenek jóképűek, jól szituáltak, sikeresek, címzetesek, sportosak, kedvesek, jó szeretők, jó családapák, jó férjek, intelligensek, érzékenyek, hűségesek és a többi. Ugyanakkor izgalmas kalandorok, spontán ötlettől vezérelt mágikus lények. De vajon megkaphatják egy férfiben?
Gondolatok versformában. Hogy miért féltik általában tőlem férjeiket az asszonyok.
Ha van olyan, hogy Anyaotthon, miért nincs Apaotthon is? Hány nő bántalmazza a családját, a gyermekeit?
Azt hallottam minap, hogy milyen puhány a mai férfi, mert elérzékenyül, könny gyűlik a szemében, nem bírja a fájdalmat. Bezzeg a középkor lovagjai mennyire jól tűrték a megpróbáltatásokat. Kemények voltak, kint aludtak a csillagos ég alatt, megvívták a harcukat a hideggel és az ellenséggel.
Amikor az intimitásról beszélgetek a férfiakkal, meglepve tapasztalom, hogy mennyire tabu téma ez köztük. Hiába gondolná az ember lánya, hogy a férfiak mennyit beszélnek róla, mennyire foglalkoztatja őket. Amikor beszélni kell róla, már nem olyan egyszerű a helyzet.
Mindenféle férfivel találkoztam már. Érzéketlen, mindent tűrő; lavírozó, dönteni nem merő; cuki, humor mögé rejtőző; sikeres, kapálni is Hugó Boss-ban járó; nagyzoló, hencegő; csendes, rettegő; bizalmatlan, állandóan visszakérdező; hangosan gesztikuláló, lenyomni akaró; félelemkeltő, bántalmazó; és azok, akiket én folyton síró férfiaknak hívok.
Azt mondják, a Férfi egyszerre csak egy dologra tud figyelni. Viszont arra nagyon. S azt is mondják, hogy a Férfi olyan, mint a gumikötél. Néha eltávolodik, bebújik a barlangjába, ahol magányra és egyedüllétre vágyik, és egyszer csak előkerül. S ugyanott folytatja, ahol abbahagyta.
