Gondolatébresztők

Az élettapasztalatainkból és a tanításokból hajlamosak vagyunk egyenleteket gyártani. Hogy ha ezt teszed, és ezzel bővíted, azt meg elveszed, valahányadikra emeled, akkor megkapod az eredményt.

Nyilvánvaló, hogy nem kilóban, méterben vagy literben. Mégis vannak, akik patikamérlegre teszik a szeretetet. Hogy ők jobban szeretnek valakit, mint bárki más.

Változz meg – ömlik rád mindenhonnan a tanításokból, a környezetedből. A kérdés azonban az, mit jelent a megváltozás, van-e valójában megváltozás?

Az életközépi válság nem kor. Nem dátum. Egy pillanat. Az a pillanat, amikor rádöbbensz, hogy talán többet éltél, mint amennyi hátravan.

Láttál már kerítéskaput, tele lyukakkal? Amikor egy törpe kukucskál át egy lyukon, a rét zöldellő füvét látja. Amikor egy óriás, a kéklő napfényes eget. Amikor te állsz ott, vajon mit látsz?

Amikor meg akarsz változtatni valakit, az olyan, mintha születésre kényszerítenél egy magzatot. A születésnek is megvan a maga folyamata, ritmusa, ideje és módja.

Izgalmas, amikor valaki az önmegvalósítást tűzi ki célul. Vadul keres módszereket, eszközöket, hogy megvalósítsa önmagát. De ki az az önmaga?

Nem titok, hogy az érzelmeink központja fizikailag az agyunk limbikus rendszere. Hormonok termelődnek, amelyek különböző érzelmeket jelenítenek meg bennünk.