Láttál már nőt maga alatt lenni? Eszik, haszontalan dolgokat vásárol, barátnőzik, sír, kényeztető programra fizeti be magát… De mit csinál egy férfi? Iszik, eszik, kártyázik vagy online játszik, sportol, szétdolgozza magát.
A Lovagok azokat a Férfiakat hívják és várják, akik a valódi Belső Férfi Erőt szeretnék kimunkálni magukban, és azt továbbadni másoknak. Vállalva azokat az emberi értékeket, amelyeket valaha a Lovagok is képviseltek. Havonta egy este, ahol egy Nő ad teret a Férfiaknak.
Macsó férfiak ülnek gyakran a kanapémon. Mögöttük csinos lányok, kiüresedett kapcsolatok. De miért? Az írásomban az ezzel kapcsolatos gondolataimat osztom meg Veled.
Nem mindig szavakkal kell rendezni egy kapcsolatot. Hogyhogy? – kérdezheted. Van más út. Tudom, tapasztaltam. Próbáld ki Te is!
Egyre többen töltik egyedül az Ünnepeket. Talán mert még mindig nem találták meg a társukat, talán mert a gyász magányába zárva élnek, vagy mert a társuktól elválva töltik azt. Vannak, akik gyermekeiket egyedül nevelve gyűlnek a fa köré. Hogyan élhetjük meg az Ünnepeket egyedül is Ünnepként?
Érzelmek – mindannyiónkban megbúvó apró cseppek. Amelyek néha óceánokká dagadnak. Néha tartják még magukat medrükben, néha kicsordulnak. Néha háborognak, néha a Nap sugarait visszatükrözve csillognak. Te hogyan bánsz velük?
Van az a lendület, amelyik bizonyos helyzetekben vonzó, erőt sugárzó, izgalmas. Ez szenvedély. S van, amelyik zúg, tombol, lángszóróként tarol. Ez is szenvedély. Miért van az, hogy ugyanaz az érzelem bizonyos helyzetekben áldás, a másikban átok?
Amikor szerelmes leszel valakibe, ösztöneid vonzanak hozzá. Megszerezni, egyesülni, leszakítani az almát. Beleszerelmesedsz, de nem szeretsz bele. Mert igazán szeretni valakit nem csak erényeivel és előnyeivel kell, hanem hiányosságaival és gyengeségeivel együtt.
A napokban néhány alkalommal csak ennyit hallottam a telefon másik végéről, vagy ezt olvastam az SMS üzenetekből: Meghalt Anyu. Meghalt Apu. Elveszítettük őt. A halál sosem kopogtat jókor. Akkor is, ha az egy kapu egy másik világba. Mert itt maradunk mi, a saját hiányunkkal. Egy soha nem pótolható űrrel a szívünkben.
