Egy bevásárlókocsi története

Van, amikor lejár az időnk, és parkoló pályára tesznek bennünket. Miután alaposan elhasználnak, elfelejtenek és kidobnak, mint egy agyonhasznált, kitaposott cipőt. S bármily hihetetlen, még akkor is van, aki értéket lát bennünk. Az elmúlt idők bölcsességét.

Új gazdám éppen ezért választott, mert neki talán még jelentek valamit. Miközben lassan lépked velem a sötét, kietlen utcán, feltörnek belőlem a jobb idők emlékképei.

Az elmúlt tíz évben oly sok mindent láttam. Kéz a kézben andalgó párt, akik épp érkező babájuknak választottak ruhácskát. Százszor kicserélték a színt, a méretet. Az hittem, sosem végeznek. Aznap szinte egész délután én kísértem őket a bolt polcai között.

Aztán ott volt az idős nénike, aki órákon át ácsorgott a hűtőpult előtt, és a hentessel beszélgetett. Évekig a férjével jöttek minden szerdán friss csirkeszárnyért. „Fél kiló legyen, Magdika?” – kérdezte minden egyes alkalommal az öreg a feleségét.

Aztán egy darabig nem láttam őket, majd amikor újra találkoztunk, már egyedül érkezett az asszony. Reszkető keze szorosan markolt, én voltam a támasza azokban a viszontagságos időkben.

Volt egy óvodás korú fiú is, sosem felejtem el. Az édesanyjával érkezett. Rettentően sivítozott valami műanyag kisautóért, azonban az anyukájának sokkal fontosabb dolga volt a kenyeres pultnál. Aznap rengeteg kiflit vettek, meg kakaót. Talán szülinapi zsúrra készültek. Máig abban reménykedem, hogy csak azért nem vette meg neki a játékot, mert az már otthon várta őt.

És igen, voltak civakodó párok is. Elég sok. Ki a sajton, ki a gyereknevelésen, ki a késésen, mások a pénzköltésen vitatkoztak. Azok nem voltak túl vidám napok. Idegesen rángattak, és hol ki, hol bepakolták a kell, nem-kell dolgokat.

Legjobban a csendes kedd délelőttöket szerettem. Olyankor csak azok jöttek, akik ráérősen tekergőztek velem végig a sorokon. Mintha városnézésen lettünk volna.

Az ünnepek azonban rettenetesek voltak. Tömeg, zsúfoltság, izzadtságszag, ideges és feszült emberek. Tolakodás, koccanások, kiabálás. Azokon a napokon néha úgy éreztem, a kerekeim nem bírják már a több tíz kilónyi mindenfélét.

Így történt az is, amikor egy karácsonyi nagybevásárlást intéző család nem kis testsúlyú családfője a pénztárnál rám könyökölt. Azt már nem bírta el nyúzott testem. Megroppantam. Ma is hallom, amint szentségel. Szinte érzem a vastag csizmája rúgását. „Te rohadék, még te is kicseszel velem?!” Akkor eltört bennem valami. Nem csak a kerekem, hanem az emberekbe vetett, rendíthetetlennek tűnő hitem is. Mit tettem? Hiszen örök életemben csak szolgáltam őket.

Utcára kerültem. A bolt hátsó udvarán töltött fagyos éjszakák méltatlanná tették páratlanul hosszú karrierem. A tapasztaltabbak közé tartoztam, és ehhez képest úgy dobtak ki egyik napról a másikra, mintha sosem léteztem volna. Használt kartondobozok tárolója lettem. Az eső és a hó jégcsappá dermedt testemen. Aztán egy különösen hideg januári éjszakán egy piszkos kéz magához ragadott. A kartondobozokkal együtt útnak indult velem új gazdám.

A városból egyre kijjebb sétált velem. Olyan csendben, hogy először azt hittem, kísértet. Lélegzete azonban az éjszaka hidegében szinte jégpárává dermedt. Tehát ember. Valódi ember. Szerényen kivilágított utcára értünk, majd egy sötét, földúton haladtunk tovább. Attól tartottam, ép kerekem messzi szalad ezen a göcsörtös talajon. Aztán megérkeztünk. Kipakolta a kartondobozokat, és amolyan emberszagú dolgokra cserélte őket.

Másnap újabb emberek jöttek, és ő büszkén mutogatott mindegyikőjüknek. Újra fontos lettem. Néhány nap múlva megjavított, és állandó társa lettem. Újabb életeket ismerhettem meg. Olyanokat, amelyek tele vannak veszteséggel.

Másképp látom már a boltban vásárló embereket. Azokat, akik a szalámi árán vagy a paprika minőségén zsörtölődnek. Azokat, akik csak azért, hogy csemetéjük elhallgasson, különleges édességeket vesznek. Azokat, akik ahelyett, hogy egymás kezét fogva sétálnának velem, inkább veszekednek.

Most már tudom, mi a hála. Most már tudom, mi a szeretet. Most már tudom, mit érzett a csirkeszárnyas idős asszony, amikor a boltba először egyedül érkezett.

Ha tovább olvasnál...

Scroll to Top