Cuki vagy ciki az Apaság?

Az Apaság kérdése alapvetően megosztó a férfiak körében. Vannak, akik trendy-nek, kötelező felszerelésnek tekintik. S vannak, akiknek egyszerűen még a gondolatától is borsózik a hátuk. De egy valami közös bennük. Hogy mi? 

Nos, mindketten eszközként tekintenek az Apaságra, nem pedig az élet csodájára, természetes részére.

Azok, akik életük színpadának díszleteként tartják számon az Apaság intézményét, élére vasalt ruhában járnak. Kezük ügyében mindig ott a státuszszimbólum, bármi is legyen az. Kocsi kulcs, telefon, szivar, golfütő, laptop, papír és toll. De nem kell ilyen messzire menni. Sokan vannak, akik üllő és kalapács mögé bújnak el a társadalom által rájuk erőltetett (ők legalábbis így élik meg) szerep elől. Számukra a férfi ember alapvető tartozéka a gyerek.

S vannak, akik hallani sem akarják azt a szót, hogy gyerek. Egy részük fél magától az elköteleződéstől, hiszen neki sem volt apja vagy egészséges kapcsolata az apjával. Így hát azt sem tudja, és igazából meg sem próbálja, milyen apának lenni. A másik részük a gyermekvállalással járó felelősséget nem akarja. Egyszerűbb nekik fel sem nőni.

Nyilván van még sokféle apa. Van, aki csábításra használja a „de cuki a gyerekekkel, milyen édes apuka” arcát a játszótéri anyukák körében. Van, aki stresszlabdának nézi, és rajta veri le a napi feszültséget. Sok formája van az apaságnak. Szép és szomorú is.

S persze vannak azok az édesapák, akik a szó legnemesebb értelmében Édesapák. Szeretnek, becsülnek, tisztelnek, igazi példamutatóak. Írásomban, mint „cuki vagy ciki” most nem róluk szólok.

Egy azonban bizonyos. Az édesapák szerepe végtelenül fontos egy gyermek életében. Ő adja az igazodási pontot sok mindenben. Neki kell a szó jó értelmében képviselni a szigorúságot, a keménységet és a hatalmat. Hogy a gyermek tudja, hol vannak a határok, meddig lehet elmenni. Egy édesanya ezt sosem fogja tudni igazán jól megtanítani neki. Nem ez a dolga. Ő védelmez, gondoskodik és szeret. Másképp, mint az édesapa.

Az Apaság az élet természetes része, csodája. A lehetőség, hogy az a mag, amelyet elvetettünk, szárba szökkenjen, majd virágba boruljon, végül termőre forduljon – a legjobb képessége szerint. Legyünk türelmes, gondos, jó kertészei.