Akár kérdőjelet is tehetnék a fenti cím végére. De szándékosan nem teszem. Döbbenetes látni, miként törik meg a nők a férfiakat, s hogy azok hogyan hajtják igába fejüket. Gondolatébresztő nem csak Férfiaknak…
Minap a strandon fültanúja voltam, ahogyan egy hatvanas éveiben járó hölgy a következőket mondja élete párjának, aki láthatóan békésen, valamiféle bárgyú mosollyal fogadta a dorgálást: „Úgy kell Neked! Látod, mondtam, hogy ne tedd el onnan a törölköződet, mert elfoglalják a nyugágyat. Most majd megtanulod. Most nincs ágyad. Így jártál.”
Hmm… Nem is tudtam, mit gondoljak így elsőre. Kavarogtak bennem a gondolatok, záporoztak a kérdések.
Milyen viszony ez? Olyan, mintha a gyerekéhez beszélne. Aztán rögtön megcáfoltam magam azzal, hogy az ember a gyerekével sem beszél így. Ennek semmi köze az értő és a támogató kommunikációhoz.
Vajon mióta megy ez így náluk? Nyilván nem az első eset, láthatóan a férfi megszokta már az efféléket, és álcázó, kényszeredett mosollyal, szótlanul viszonozta a korholó szavakat. Pedig nem tűnt elsőre pipogya alaknak…
Miért hagyja? Nyilván megvan rá a maga oka: kényelmesebb így, öreg már ahhoz, hogy megváltoztassa a helyzetet, így élnek talán évtizedek óta, s különben is, az asszony legalább a gatyáját kimossa minden héten. Ez talán kibírható számára mindezért cserébe. De vajon mi mást áldoz még fel a házicseléd oltárán? (Merthogy ez nem egyenrangú felnőtt-felnőtt viszony, az biztos.) S vajon mit tehetett volna azért még évekkel, évtizedekkel korábban, hogy a folyamat egyáltalán el se induljon?
S végül, az utolsó kérdés, ami felmerült bennem: vajon mi késztet egy nőt arra, hogy így beszéljen a férjével? Miért hagyta, hogy a dolgok itt tartsanak? S a férjéből egy dorgálandó öreg testbe bújt, gyermekké degradált hím legyen? S ha mindig is az volt, hogyan tudta volna támogatni abban, hogy ez az évtizedek alatt változzon? Asszertív kommunikáció, valóban fontos dolgok és a lényegtelen megkülönböztetése, a lenyomás helyett a felemelés…
Amúgy pedig, hogy van-e nyugágy és hogy egy vagy kettő, az élet alapvetően lényegtelen kérdései. Akkor vajon mi van köztük, amikor igazán fontos dolgokról van szó?
Nem védem és nem okolom egyiket sem. Pont ugyanannyira felelősek azért, hogy itt tartanak. Változtatni pedig mindkettőnek pontosan ugyanannyi lehetősége van. Bármikor.