A tökéletesség maga a csoda. Hibáktól vagy hiányosságoktól mentes. A lehető legjobb. Férfi. Ki ne akarna ilyet? Ha Nőként olvasod ezt, ne akarj ilyen Férfit. Ha Férfiként, nos, Tiéd a választás.
Nos a tökéletesség az egyik legtökéletesebb csapda.
Eleve már a szó is vicces, hogy legtökéletesebb. Van kevésbé tökéletes is? A tökéletesség olyan, mint a tű hegye. Nincs hegyebb hely a tűn, vagy kevésbé hegy. A tűnek is egy hegye van, mint ahogyan a tökéletesség is csak egyetlen. Vagy mondhatnám a hegycsúcs példáját: csúcs, csúcsabb, legcsúcsabb… Tökéletes, tökéletesebb, legtökéletesebb…
Azonban, míg a tű hegyének és a hegy csúcsának van értelme, addig a tökéletességnek az ég egy adta világon semmi.
Neked a sós borsófőzelék a tökéletes, nekem az édes, a harmadiknak pedig, ha meg sem hallja azt a szót, hogy borsófőzelék. Akkor most hogyan is van az a bizonyos tökéletes, tökéletesebb, legtökéletesebb?
Amikor párt, társat választunk, keressük a tökéleteset. Most azt mondhatnád kedves olvasó, hogy nem, Te sosem kerested, és még ez is igaz lehet, de akkor hogy is van az, hogy Julival ez a baj, Sárival meg az. Ha nem keresnéd a tökéleteset, nem is tudnád mihez viszonyítani. Nem létező dologhoz ugyanis nem lehet. Ha pedig létezik, miért tagadnánk a létezését?
Pici gyerek korunktól valami olyannak akarunk megfelelni (szülők tökéletes gyereket akarnak többnyire), ami valójában nem létezik. Találkozunk életünk szerelme(i)vel, és próbálunk neki(k) is megfelelni. Addig idomulunk jobbra-balra, hogy teljesen elveszítjük önazonosságunkat, azt, akik valaha voltunk, aminek megszülettünk. Lelkünk előbb hal bele ebbe az önfeladásba, aztán ezt a fizikai testünk is lassan követi.
Férfiként ne akarj tökéletes gyermeke lenni áldott szüleidnek, tökéletes párja szeretett feleségednek, tökéletes apja egyetlen gyermekeidnek. Megpróbálhatod, de nem fog sikerülni. Hiszen mindenkinek más a tökéletes.
Éppen ezért az is „tökéletes”, ha elég jó vagy. Elég jó gyermek, elég jó társ, elég jó édesapa. De erre azonban minden pillanatban törekedj!
