Gondolatok az érzelmekről

Az érzelmek olyanok, mint a víz.

Az anyaméhben könnyedén ficánkolunk benne – mint ahogy pici gyermekként az érzelmeinkbe is beleengedjük magunkat. Nincs kontroll, nincsenek félelmek. Csak a létezés.

Aztán ahogy növekszünk, a víz egy ismerős, mégis külső közeggé válik. Megismerjük, mire való, hogyan használhatjuk, mik a törvényszerűségei. Vannak, akik félnek tőle, talán még úszni sem tanulnak meg életükben. Elhatárolódnak. Vannak azonban, akik számára a víz lételem. Így vagyunk az érzelmeinkkel is.

Ha nem mersz elmerülni bennük, hagyod, hogy eltávolodj tőlük, egyre félelmetesebbek lesznek számodra. Nem tanulod meg a törvényszerűségeiket, hogy hogyan kell bánni velük. Így, nem hogy elmerülni nem mersz bennük, talán közel menni sem. Idegen és ijesztő világ lesz az övék.

Pedig, ahogyan a vízben, az érzelmekben is biztonságos megmerítkezni. Csak meg kell ismernünk ezt a közeget. Ahogy elmerülsz a vízben, szinte eggyé válsz vele. Az a pár halvány vékony bőrréteg választ el csak tőle. Ez az érzelmekkel is így van. Csak engedni kell elmerülni, megmerítkezni bennük. Megtanulni úszni. Ahhoz viszont ismernünk kell őket. Az érintésüket, a változásukat, a kölcsönhatásokat. S egyet mindenképpen észben tartani: nagyrészt vízből vagyunk, mégsem vagyunk maga a víz. Az érzelmeinkből is vagyunk, mégsem vagyunk az érzelmeink. Részeink ők, s mi az övék.

Ha tovább olvasnál...

Scroll to Top