Energiavámpírok

Különleges lény az energiavámpír. Nem a mesék vérszívója ő, hanem a mindennapi életünk itt-ott, különböző formában felbukkanó valóságos alakja. Van, hogy nem tudod nem észrevenni – még ha nem is vagy tudatos rá, s van, hogy csak azt érzed, valami nem stimmel, de nem tudod megfogalmazni az okát. Hát íme:

Van az agresszívan és nyíltan támadó. Ő az, aki le sem száll rólad, csak mondja, csak sírja bánatát. Állandó nehézségeivel tele már a fejed. Nem tudod nem észrevenni, hiszen hangos szava, hömpölygő folyamként rád zúduló szóáradata, hűvös metsző érintése, mint sebészkés, érzéstelenítés nélkül hatol a testedbe és a lelkedbe. Nem tudod eltávolítani magadról. Egyszerűen és látványosan szívja el az életerődet. S Te hagyod. Mert nem tudod, mit kezdj vele. Nem tudja és nem akarja hallani halk vagy hangos segélykiáltásodat: ELÉG!

Van a lassan behálózó, lágyan szenvedő alkat. Észrevétlenül tesz magáévá. Minden figyelemegységed, minden szabad gyököd megragadja. Sok pici, apró dologgal. Olyan ő, mint amikor a felső szomszédnál csőtörés van, s várod, hogy megérkezzen a nyaralásból. Addig a plafonról csöpögő víz alá türelmesen egy vödröt teszel. A vödröt minden este kiüríted, s másnap ismét türelmesen odateszed. Türelmes vagy, hiszen nyaral. Majd hazajön, s akkor minden rendben lesz. De a napok múlnak, s ő nem jön haza. A vödör bár pontosan ugyanolyan sebességgel telik, számodra az idő megáll. Egy pillanat, mint száz, s ebben a soha véget nem érő folyamatban kezdesz felörlődni. Nem tudod, mi a baj, pedig valójában igen. Túl sokáig voltál türelmes. És most már késő. Most már minden csepp idegeid egy húrját pengeti hamis hangján. A végre pedig, egy senki által meg nem értett robbanás: ELÉG! Te megkönnyebbülsz, a többiek pedig nem értik. Pedig csak egy csepp volt. Igen. Neked az utolsó.

S van az alattomosan bekúszó, rejtőzködő típus. Ő az adok-kapok tökéletesnek tűnő egyensúlya mögé rejtőzik. Pont annyit ad, amennyire szükséged van ahhoz, hogy mindent megadj neki, amire neki szüksége van. Meghallgat, ha úgy adódik, de ha neki nehézsége van – márpedig az van bőven – feltétlenül rendelkezésre kell állj. Jó tevehajcsár módjára rád pakolja terheit, s Te, mivel kapsz a sivatag közepén egy csésze langyos vizet, szorgosan cipeled tovább. A tevével azonban egy baj van. Terheit szó nélkül csendben cipeli. Nem morog, nem ágáll. Egyszer csak összerogyik és kimúl. A tevehajcsár megpaskolja jó öreg tevéje púpját, megvonja a vállát, leszedi róla a terheket, s keres magának egy másikat. Neki ő csak egy teve volt. A teve utolsó gondolataiban azonban egy kép jelenik meg. Egy ló képe. Milyen jó is lett volna lónak lenni, ha kell vágtatni, ha kell, megpihenni. De szabadnak lenni.

Ha tovább olvasnál...

Scroll to Top