December huszonnegyedike

Valami furcsa misztérium lengi körül december huszonnegyedikét.

A Fény születésének ünnepén a szeretet, a békesség és a belső világosság a központi téma. Tele a facebook, az internet cukormázas színházzal: karácsonyfa előtt mosolygó családokkal, aranybarnára sült bejglivel, ünnepi díszbe öltöztetett asztalra tálalt frissensültekkel. De mi történik akkor, amikor kikerül a kézből a fényképezőgép, a telefon? Tud-e akkor is belső békében telni az Ünnep?

Egy barátom azt mondta: „ez a nap valahogy katalizál minden feszültséget, amit a kapcsolataink hordoznak egész évben”. S mennyire így van ez…

Egy kimondott szó talán súlyosabb lehet ma, mint az év többi napján. Legyen az pozitív vagy negatív; vagy egy semleges tartalmat rejtő üzenet értelmezése akár pozitívnak, akár negatívnak. Ilyenkor a szavak is sajátos értelmet kapnak. A kapcsolódások tisztulására is lehetőség van.

Szeretném hinni, hogy december huszonnegyedike tényleg a Fény születésének ünnepe. Akkor is, ha aznap meglátogatjuk a pokol, a sötétség legmélyebb bugyrait. Mert ha nem lehetünk őszinték egymással, lassan elkezdünk külön világokban élni. Te a Tiédben, én a sajátomban.

Szeretném hinni, hogy december huszonnegyedike tényleg a Fény születésének ünnepe. Azé a fényé, amely tulajdonképpen egész évben ott pislákol bennünk, és amelyre ilyenkor csak emlékezni kellene.

Számomra valójában december huszonnegyedike a Fényre való emlékezés ünnepe. Arra a fényre, amelyet az év többi napján egyébként is a szívünkben hordozunk, csak a hétköznapok forgatagában megfeledkezünk róla.

Számomra december huszonnegyedike az emlékezés ünnepe.