Az igazit, a nagy Őt keresed?

Mindannyian az igazit, az igazat keressük. A nagy Őt. Keressük egy szempárban, egy érintésben, egy szóban, arcvonásokban, tulajdonságokban. Amikor az álomvilágunkban elképzelt tökéleteset megpillantjuk, amikor a másik pótolja hiányosságainkat, amikor pont azt halljuk, amit hallani szeretnénk, akkor szerelembe esünk. A kérdés azonban az, vajon mibe szerettünk bele.

A tökéletesség látványába? Azokba a dolgokba, amik belőlünk hiányoznak, azonban a másikban megvannak? Azokba a szavakba, amiket végre valaki kimondott nekünk? Vagy csak önmagába a szerelem érzésébe? Abba a felhőtlen és gondtalan világmindenség-érzésébe?

Légy éber és tudatos ezekre. Mert a hasonlóság egy idő után unalmassá válhat. A különbözőség eltaszíthat. A szavak megfakulhatnak, idővel más értelmet nyerhetnek. A légvárak lehullanak. Kiderül, hogy nincs (és nem is volt) olyan, hogy tökéletes.

Tedd hát fel a kérdést magadnak: hol van mindebben az az ember, aki ott áll melletted. Milyen tulajdonságokkal ruháztad fel őt? Mi a valóság és mi az illúzió? Közvetít ő számodra valamit? Esetleg hiányt pótol, egy űrt kitölt? Vagy valóban ő az, akire vártál, mert ő az, aki a saját teljességedet még teljesebbé teszi? Képes vagy annak látni őt, aki? Erősségeivel és gyengeségeivel együtt?

Ha megtalálod magadban azt a hiányzó részt, amit valaki másban keresel, már nem fogod keresni többé. Jelen lesz az életedben, te pedig megélheted a teljességet. Így könnyeddé válsz, és ebbe a könnyed teljességbe érkezik meg hozzád az igaz(i) társad.