Rólam

Hiszem, az ember sosincs készen. Folyamatosan fejlődik, változik, a jobbat és többet vágyja. Hogy többé és jobbá váljon – ez elemi mozgatórugója. Ki a magánéletben, ki a párkapcsolatban, ki szülőként, ki gyermekként, ki vezetőként, ki kollégaként. S most nem az önpusztító életet élőkről szólok. Hanem azokról, akik valamit jobbá szeretnének tenni. Ők tudják, hogy mindezt úgy tudják elérni, ha ők maguk is fejlődnek, csiszolódnak, változnak. Visszatérnek eredendő részükhöz, önvalójukhoz, a bennük rejlő tehetséghez és kincsekhez.

„Néha hosszú utat kell bejárjunk, hogy érkezésünk értelmét megláthassuk.” (dénesévi)

Hitvallásom 

Számomra fontos a józan ész és az intuíció egyensúlya. Az arany középút, a mértékletesség célravezető. A racionális világ kitagad, mert érzelmekről beszélek. A spirituális világ szerint túl racionális vagyok. Igen, hiszek a kézzelfogható, logikus dolgokban: matematika, fizika, ok és okozat, döntés és következmény. S hiszek a láthatatlanban, amely mindig sokkal nagyobb eredményhez segít hozzá, mint amit ésszel valaha is kigondolhatnánk.

Történetem 

Mindenkinek megvan a saját története, ami által az lett, aki. Hiszem, nem a névjegykártyára írt rang vagy. Nem is az, akinek gondolod magad vagy akinek gondolnak téged. Az vagy, amit adni tudsz másoknak.

RÖVIDEN: orvostanhallgatóból lettem és közgazdász, a kommunikáció területén dolgoztam tíz évig az első és egyben utolsó munkahelyemen, az Unilevernél. A gyerekek születése után abban ötvöztem eddigi két utamat és érdeklődésemet, az ember és a számok világát, amit most csinálok. Érzelmi Intelligencia Trénerként mind a bal, mind a jobb agyféltekét a szolgálatodba állítom. Megérteni és átérezni. Így lesznek a döntéseid valóban a Tieid, és ezért fogod tudni meg is valósítani őket.

BŐVEBBEN:
A biológia, matematika és fizika érdekelt leginkább a gimiben. Nem sok helyre vezetett út ezzel az érdeklődéssel, mint az orvosi egyetemre. Az első év elvégzése után rádöbbentem, hogy bármire képes vagyok, bármit meg tudok csinálni, azonban az a kérdés, hogy hogyan érzem magam benne. Hálás vagyok a szüleimnek, akik egyébként kiváló orvosok, hogy támogattak a pályaváltásban.

Miután közgazdász lettem, több, mint 10 évig dolgoztam az Unilevernél először pénzügyi területen, majd kommunikációs vezetőként. Magánemberként és munkaerőként is mindig arra kerestem a választ, hogyan működünk. Hogyan működik az ember. Több, mint száz kollégával dolgoztam napi szinten operatív, koordinációs feladatokban, és márka- illetve vállalati stratégai kommunikációs folyamatokban. Az itt szerzett vezetői, emberi és kommunikációs tapasztalatomat két lényeges tudással ötvöztem:

A közel 20 éve, az első akkreditált coach iskolák egyikében szerzett tudásom, amit azóta is mind magánemberként, mind a munkámban kamatoztatok. A másik pedig az elsősorban önismeretet adó és tanító két éves Lélekszerelő Oskola (2008). Játszmák, emberi kapcsolatok, önbecsapási folyamatok, viselkedésmintázatok, kommunikáció, betegségek lelki okai. Itt kaptam meg mindazt a tudást, amely a hivatásomban a még hatékonyabb eredmény elérésében segít.

Számomra a konzultáció az üveg, amely keretet ad, azonban az érzelmi tudatosság a jó bor, amely megtölti azt.

S hogy mik születtek az évek alatt? Multi létem és két gyermek születése után két életmód központ megálmodója, tulajdonosa és vezetője, illetve egy önismereti társasjáték egyik szerzője lettem. Ezek töltötték ki a mindennapjaimat egészen 2016-ig.

2017-ben megszületett a Tudatos Élet Művészete Kártyasorozatom, amely a Tudatos Párkapcsolat, a Tudatos Boldogság, a Tudatos Teremtés és a Tudatos Nő illetve Férfi útján kíséri azokat, akik ezt az eszközt választják az önmegértés útján. 2022-ben pedig megszületett a Tudatos Felnőtté válás kártyacsomag is.

Az évek alatt megalkottam saját módszeremet, az Contact Flow® Objektív Személyiségelemzést, amely önkitöltős kérdőív nélkül segít rálátni az élet forgatókönyvére, az egyén kihívásaira és személyre szabott megoldásaira.

Illetve megszületett a Contact Flow® Tudatosságjáték önfejlesztő és megoldáskereső társasjátékom is, amely coachok, terapeuták, trénerek kezében válik másokat támogató eszközzé.

Könyveim mélyebb megértést adnak az élet láthatatlan összefüggéseit illetően – legyen az regény, mesekönyv vagy szakkönyv.

Ma három fő területen munkálkodom:

– objektív személyiségelemzés, életvezetési konzultációk
– kiválóság és tehetség program mind a magánéletben, mind az üzletben
– kommunikáció- és vezetőfejlesztés hagyományos és alternatív módszerekkel

S végül, egyik szívbéli küldetésem a Férfiak támogatása.

Mindezek tökéletes kapcsolódásban vannak: akik magánemberként sikeresek (azaz boldogok), jobban teljesítenek munkaerőként is. Ottani sikereiket könnyedén transzformálják a munkájukba. Ma már a legegyszerűbb dolgokhoz is kapunk használati útmutatót. Azonban vajon önmagunkhoz ki és mikor ad nekünk. A megértés már fél megoldás. Az Objektív Személyiségelemzés ebben támogatja a hozzá fordulót. Innen válik tisztává és egyszerűvé a további folyamat. Legyen az magánéleti (kapcsolati, párkapcsolati) vagy hivatásbeli, üzleti vagy karrier kérdés. Az önmegértés és (pár)kapcsolati témák terén szerzett tudásom és tapasztalatom elengedhetetlen a munkahelyi sikerek építése szempontjából. A vezetőképzéseken, a cégeknél is EMBEREK ülnek. S mindannyiunkat ugyanaz az egy dolog visz előre. Hogy mi az? Ha találkozunk bármely formában, megtudod.

S hogy mit keresnek itt a Férfiak? Egyre több férfi talál meg elsősorban munkahelyi illetve párkapcsolati kérdésekkel. Hatékonyan, mélyrehatóan és eredményesen dolgozunk. Míg ők a bizalmukkal ajándékoztak meg, felfedeztem a Férfi Erő csodáját. Amely mindegyikükben ott van. Csak talán nem a megfelelő módon használták, s ezért nem tudták kihozni belőle a maximumot – még. Azonban a közös munka során valamiféle láthatatlan módon visszaállnak erőközpontjukba, és ismét Lovagokká válnak. A 21. század Kerekasztal Lovagjaivá.

Vezetőképzés alternatív módszerekkel? Amikor először kísérleteztem azzal, hogy a hagyományos vezetőképzésbe a másutt alkalmazott alternatív módszereket beépítsem, nem várt eredményeket értem el. Valami megmozdult ezekben a szervezetekben. Nemcsak az elme szintjén kaptak használható tudást a kollégák és résztvevők, hanem az érzelmi mechanizmusok feltárása és megmozgatása során nőtt a dolgozói elégedettség és elköteleződés is. Nagy mértékben javult a kommunikáció és konfliktuskezelés, csapatmunka és motiváció – még ha nem is ez volt a tréningek elsődleges célja. Bár a hagyománykövető és biztonságra törekvő piac még tart az újdonságtól, akik már dolgoztak velem és csapatommal, azok hosszú távú partnereink lettek.

S végül, egyet sose feledj: a változáshoz Rád van szükség. 

Itt érhetsz el, ha engem választasz, hogy támogassalak:

+36 70 347 44 47
denesevi@denesevi.hu

Shopping Cart
Scroll to Top