Tévedés, hogy nem mindenki kreatív. Amikor a kurzusokon szóba kerül a kreativitás, nyomban a zenére, festészetre, versírásra, valamiféle kézműves alkotásra, vagy egy találmányra, üzleti ötletre gondolunk. A hallgatók között mindig vannak jócskán olyanok, akik azt állítják magukról, nem kreatívak. Rendszerint édesanyák, férfiak, racionális téren vagy közszférában dolgozók. A kreativitás számos formát ölthet. De mi a kreativitás valójában? Te kreatív vagy? Olvass tovább »

Nyilvánvaló, hogy nem kilóban, méterben vagy literben. Mégis vannak, akik patikamérlegre teszik a szeretetet. Hogy ők jobban szeretnek valakit, mint bárki más. De honnan tudják? Honnan tudják, mit érez a szeretet-vetélytárs ott legbelül? Az, hogy hogyan mutatja ki, mit tesz a szeretett másikért, már egyedi. De azt mondani, hogy valaki jobban szeret valakit, mint más, botorság. A méricskélők számára a szeretet nem érzelem, hanem fizetőeszköz. Amellyel megvásárolják az önelégültséget.

Változz meg – ömlik Rád mindenhonnan a tanításokból, a környezetedből. A kérdés azonban az, mit jelent a megváltozás, van-e valójában megváltozás? Mert csak az tud megjelenni Benned (például régi helyett új szokás, új készség, képesség), ami már eredetileg is Benned van. Ami nincs, az nem tud kifejlődni. Csak aminek a magja már Benned van. Így amikor mást szeretnél, mint ami van, erre gondolj. S ne megváltozni akarj, hanem önmagadra találni.

Az életközépi válság nem kor. Nem dátum. Egy pillanat. Az a pillanat, amikor rádöbbensz, hogy talán többet éltél, mint amennyi hátravan. A pillanat, amikor fontolóra veszed, azt éled-e, amivel elégedett, amiben boldog vagy. Ha igen, akkor ez tényleg egy pillanat marad. Ha nem, akkor addig tart, amíg ismét pályára nem állsz. Nem a pótcselekvésekkel és habzsolással teli pályára (elmaradt élvezetek, meg nem szerzett tárgyak, meg nem élt vágyak), hanem arra, amiért megszülettél erre a földre, és ami valójában boldoggá tesz.

Láttál már kerítéskaput, tele lyukakkal? Amikor egy törpe kukucskál át egy lyukon, a rét zöldellő fűjét látja. Amikor egy óriás, a kéklő napfényes eget. Amikor Te állsz ott, vajon mit látsz? Melyik lyukon nézel át? Vagy bátor vagy-e ahhoz, hogy egyszerűen kinyisd a kaput, és ráláss a teljes képre? Mert tudd, az a valóság.

Amikor meg akarsz változtatni valakit, az olyan, mintha születésre kényszerítenél egy magzatot. A születésnek is megvan a maga folyamata, ritmusa, ideje és módja. Ki így, ki úgy. Ki ekkor, ki akkor. De egy biztos, hogy a baba megszületik. Miért nem hagyod hát, hogy a másik ember is saját módján és saját ritmusában szülessen meg és ébredjen önmagára. Nem szabad egyik folyamatot sem siettetni, mert életre szóló sérüléseket okozhatunk általa.

Izgalmas, amikor valaki az önmegvalósítást tűzi ki célul. Vadul keres módszereket, eszközöket, hogy megvalósítsa önmagát. De ki az az önmaga? Erről vajmi kevés fogalma van. Ahogy elindul az önismeret labirintusában, rájön, hogy mennyi minden nem a sajátja, nem az önvalója, hanem tanult és rögzült minták sokasága. De akkor ki is vagy Te valójában? Mi a Te önazonosságod? Bármilyen furcsa is, nem a hagymahéj lehántós módszerekkel jutsz el a legbelsődhöz, az Origódhoz, mert ezek is a Te szemüvegeden keresztüli, szubjektív meglátások. Jó hír: létezik objektív módszer.

Olyan, mint amikor valami szívja a nyakad, fogait mélyen beléd vájva. Érzed, hogy szédülni kezdesz, émelyeg a gyomrod. Menekülnél, de lábaid a földbe gyökereztek. Lefagyottan állsz. Némán könyörögsz, hogy történjen valami. Csörrenjen meg a telefon, szólítson meg valaki más, vagy szakadjon le az ég. Aztán valahogy megmenekülsz, talán láthatatlan varázspálca törte meg a rémálmot. Túl vagy rajta. Legközelebb megpróbálod messze elkerülni, de Rád talál. Tudod miért? Mert rés van a pajzsodon. Foltozd meg hát, hogy szeretettel tudd távol tartani magadtól.

Nem titok, hogy az érzelmeink központja fizikailag az agyunk limbikus rendszere. Hormonok termelődnek, amelyek különböző érzelmeket jelenítenek meg bennünk. Nos, amikor elönt a félelem, amikor az agresszió akar Benned utat törni magának, vagy a vonzódás, a szomorúság, a boldogság, a minden és a semmi érzése tör Rád, tudd, hogy a hormonjaid játszanak Benned. Figyeld játékukat, ahogy a szülő figyeli gyermekét a játszótéren. Hagyd, hogy lecsillapodjanak, és ne engedd, hogy tudattalanul irányítsanak.

Az élettapasztalatainkból és a tanításokból hajlamosak vagyunk egyenleteket gyártani. Hogy ha ezt teszed, és ezzel bővíted, azt meg elveszed, valahányadikra emeled, akkor megkapod az eredményt. Az élet nem matematika. Kiszámíthatatlan események sokasága, amelyek mégis valamiféle rejtélyes összefüggést mutatnak. Ne akarj kiszámolni, lemodellezni semmit. Mert az is csak elvárás. S az elvárás mindig csalódást szül. Helyette légy jelen a saját életedben. Így láthatod csak meg a pillanat lehetőségét. Az emberek a bonyolult dolgokban látják a megoldást. Pedig az egyszerűségben rejlik minden válasz.

Hányan keresik a nagy Ő-t, az ideális társat. Talán Te is így vagy ezzel. De tudod-e, milyen az ideális számodra, és ebből az ideálisból mi az, ami valójában fontos Neked. Mert amikor azt mondjuk, az ideális érték 100, akkor kérdés, hogy a 90 is megfelelő-e számodra. Vagy a 80. Gyakran a 80 is elég jó. De mi csak azért is a 100-at keressük, és így élünk örök elégedetlenként, boldogtalanul. Tudd, valójában mit akarsz, csak így kaphatod meg. S ha megkapod, a megelégedettség érzésével adj hálát érte.