Néhány évvel ezelőtt egy számomra fontos ember ügyének megvalósulásáért felajánlottam egy egyhónapos kávéböjtöt. Azzal, hogy minden alkalommal, amikor megkívántam vagy ittam volna egy kávét, az arra fordított figyelmemet (ahogy a spirituális világban mondják: figyelem energiámat) az ügy pozitív végkimenetelének szenteltem. Izgalmas kihívás volt, mert a kávé nekem én-idő. Amúgy pedig szeretem is. Nos, idén újra megkíséreltem. Tanulságos volt.

Amikor április elején elhatároztam, hogy szintén egy ügy megvalósulásáért végigcsinálom a jól bevált egyhónapos kávéböjtömet, még nem gondoltam, hogy más ajándékokat is tartogat, mint a cél elérése maga.

Két hét böjt után hirtelen rám tört az érzés, hogy muszáj meginnom egy kávét. Kerülgettem a kávégépet, amely amúgy naponta többször önti ki magából a fekete nedűt. Aztán mindig továbbsétáltam, önvizsgálatot tartva, miért hív annyira ez az érzés. Vajon függő lettem? Nincs önuralmam? Tényleg kell ez nekem? Vagy valami olyan történik, amire nem gondolok?

Elkezdtem figyelni a gondolataimat és az érzéseimet. 2 napig figyeltem magamban ezt a belső küzdelmet. Meg tudom állni, bárki meg tudja. De mégsem tölt el pozitív érzésekkel, már nem tudok a célra, az ügyre fókuszálni. Kiment volna belőle(m) az erő?

S akkor feladtam. A magyar nyelv is csodálatos. Feladni. Fel adni. Fentre, az Égbe, bárki is lakjék ott… Ráhagyni arra a teremtő erőre, ami mindannyiunkat körbevesz. Miért én akarok valamit valahogyan? Nemrég azt kérdeztem valakitől, miért akarja mindig a dolgokat egy bizonyos módon. Éppen úgy, ahogyan ő gondolja. Miért akar Istent játszani? S ekkor egy kedves barátom szeretetteli kérdése kapcsán eszméltem, én is ezt teszem.

Odasétáltam a kávégéphez és a legnagyobb szeretettel, bűntudat nélkül megnyomtam a gombot. Figyeltem az érzéseimet, ahogy készült a kávém. Ízesítettem és olyan figyelemmel és finomsággal kortyoltam bele, ahogyan még sosem. Élvezettel ittam meg. Lassan, kortyonként.

Eltelt két nap, és váratlanul az ügy megoldódott. Meglepetésemre. A véletlen műve? Vagy egyszerűen hívott magával egy láthatatlan erő, amelyik azt üzente, megint szem előtt tévesztettem a célt? Vajon miért egy hónapban határoztam meg az ügy sikerét? Miért nem azt mondtam, hogy addig nem iszom kávét, amíg az ügy meg nem oldódik? Miért nem hagytam, hogy a dolgok előbb és jobban alakuljanak, mint ahogyan én azt el gondoltam?

Mert az út a cél. A tiszta szándék ereje dolgozik. Prekoncepciók nélkül.

 

További cikkek Nőknek és Férfiaknak »